„A Donald” – ahogy felesége nevezi – tiszteletét tette Irakban, az amerikai csapatoknál. Váratlanul kereste fel őket karácsonykor, elnöksége csaknem két éve alatt először látogatva ezzel konfliktusövezetbe. Ki tudja, magának jutott-e eszébe vagy mondták neki, de Trumpban volt annyi tisztesség, hogy ingben, nyakkendőben vegyült el a katonái között, nem játszva túl a szerepét. Nem húzott utángyártott gyakorlósapkát az utánozhatatlan frizurájára. Hiszen ő – aki politikai pályáját is rögtön legfelül, az Egyesült Államok elnökeként kezdte – még igazi katona sem volt soha.
Most ez a sem politikus, sem katona merészeket lép a sakktáblán. Bejelenti, hogy kivonul Szíriából, hiszen állítólag legyőzték már az Iszlám Államot, és felére csökkenti csapatainak létszámát Afganisztánban, jelentős lépést téve ezzel választási ígéreteinek teljesítése felé.
– Az Egyesült Államok nem lehet tovább a világ rendőre – mondja Trump, hozzátéve: Irakból nem vonulnak ki, az marad a közel-keleti bázis. Természetesen áll a bál Washingtonban: az elnökkel egyet nem értők népes tábora tovább bővül, a távozók sokadik körében kiszáll a Trump mellett utolsónak kiálló volt tábornok, James Mattis, a Pentagon feje is. A Trump-ellenes média csak ráerősít a zűrzavarra. The New York Times, december 26: Trump veszélyezteti a világot; ugyanaznap, ugyanott: Donald Trump rossz Izraelnek. Az elnöknek, szeretettel, karira.
Ám minket elsősorban nem a belterjes washingtoni politika, hanem valami egészen más érdekel. Az, hogy egy relatíve biztonságos világban és Európában éljünk. Aligha kétséges, hogy ennek megteremtésében az Egyesült Államoknak kulcsszerepe volt és marad, mint ahogy az is tény, hogy NATO-tagként az amerikaiak szövetségesei vagyunk. De nem a mi feladatunk megmondani a washingtoni politikának, milyen módon jusson el A pontból B-be.
Üdvözöljük, hogy az Egyesült Államok nem akar a világ rendőre lenni, és – a Clinton–Goodfriend-korszakkal ellentétben – az amerikai külügyminiszter már nem ad át rózsaszín Mikulás-csomagot, benne a csekkel, amit be kell fizetni: Washington ezeket és ezeket a változtatásokat látja szükségesnek a magyar politikában.
De látni kell, hogy minden kivonulás vákuumot kelt, ahonnan kiteszed a lábad, oda beteszi majd más a sajátját, és nagyon nem mindegy – nekünk sem az –, ki lesz majd az, egy haramiaállam vagy a haramiák az ISIS után ügyeletes újabb szabadcsapata. Talán egyetlen szeglete van a földkerekségnek, amelyet még senki nem igényelt ki – egy furcsa övezet Egyiptom és Szudán határán –, minden másért könyörtelen harc folyik vagy a jognak asztalánál, vagy a terepen, vagy mindkettőn. Különösen igaz ez nemcsak a polgárháborús Szíriára, de a Közel-Kelettől Afganisztánig, Pakisztánig húzódó egész övezetre, ahol a világ puskaporos hordói sorakoznak. Márpedig a következmények a határainkig érnek.
Hírösszefoglaló tegnapi lapszámunkban: a horvát rendőrség 39 illegális bevándorlót talált egy járműben, a migránsok irániaknak és irakiaknak mondták magukat, Nagy-Britanniába pedig irakiak, irániak, afgánok próbáltak bejutni. És így tovább. Mert jönnek. Nem annyian, mint 2015-ben, de folyamatosan jönnek. És a pusztán csak szerencsétleneknek nevezhetőkkel együtt érkeznek, sőt már hazatérnek francia, belga állampolgárságú, de arab származású dzsihadisták is, akik az ISIS-nál harci tapasztalatot szereztek. Egyikünk sem akar találkozni velük sem karácsonyi vásáron, sem másutt, Berlinben, Strasbourgban és Budapesten sem.
A világ soha nem lesz teljesen biztonságos, de törekedni azért lehet rá, s ebben a washingtoni sakklépéseket kibicként néző Európának is bőven lesz még biztonsági házi feladata.
