Az ENSZ Közgyűlésének határozatai nem kötelező érvényűek a tagállamokra nézve, ennél fogva a világszervezet legáltalánosabb vitafóruma által megfogalmazott ajánlásokat minden ország úgy fogadja el, ahogy akarja. Ezt harsogja manapság az ellenzéki megmondóemberek tömege, arra utalva, hogy a közgyűlés által tárgyalt, migrációval foglalkozó dokumentum jelen formájában való elfogadása elleni magyar fellépés valójában ködszurkálás, választási kampányfogás. Ha a jogszabályokat nézzük, ez valóban így is van. Ha az életet, akkor ordas hazugság.
Az ENSZ iszonyatosan bürokratikus, bonyolult felépítésű szervezet, amely magában hordozza a XX. század második felének minden nyűgjét, bizalmatlanságát, s nehezen tud lépést tartani a világ átalakulásával. Jelenleg az ENSZ Közgyűlésében 193 országnak van szavazata, kétharmaduk a „fejlődő ország” kategóriájába tartozna, ha ezt a kifejezést még használnák.
Más kifejezéssel élve, ezekből az országokból jó eséllyel útra kelnek kisebb-nagyobb csoportok a gazdagabb területek felé, így az is egyértelmű, hogy a vitafórum többségének a migrációs válság más színezetet ölt. A túlnépesedett, de roppant szegény országoknak lakóik távozása egyáltalán nem gond, hanem lehetőség.
Hogy nincs kötelező ereje a megállapodásnak? Teljesen mindegy. A világ legnagyobb, mindenki által elismert, nemzetek feletti szervezete szavazásán megszületik egy olyan dokumentum, amely szabályoz egy mindenkit érintő kérdést.
A döntés pedig szimbolikus, hiszen senki, egyetlen ENSZ-tagállam se vonhatja ki magát az erkölcsi hatása alól. Ha ugyanis az ENSZ Közgyűlésének határozata úgy foglal állást a migrációval foglalkozó dokumentumban, hogy a folyamatot kezelni kell, mert megállíthatatlan, akkor onnantól fogva az iránymutató álláspont ez lesz. Erre lehet hivatkozni, és erre is fog hivatkozni mindenki. Amolyan közmegegyezés lesz ebben a kérdésben, az ezt vitató tagállamok pedig hirtelen azzal szembesülnek, hogy az egész világ ellen foglalnak állást.
A közgyűlés határozatainak így talán nincs jogilag kötelező erejük, de az abból fakadó, későbbi határozatok, a nemzeti kormányok döntései már azok lehetnek, ahogy a nemzetközi jogba is beszivárognak az ajánlások egyes elemei.
Az ENSZ Közgyűlésének híres 181-es határozata mondta ki, hogy indokolt lenne a brit mandátumterület Palesztina kettéosztása egy zsidó és egy arab hazára, majd szintén a közgyűlés mondta ki Izrael állam felvételét a világszervezetbe.
Az ellenzéki logikát tekintve ezek csak ajánlások voltak, de ne legyünk naivak, ezeket a vitákat nem a kék glóbusz alatt döntik el. Ennek megfelelően a migrációs kérdés is túlságosan sokakat érintő, túl sok pénzt megmozgató probléma, túl sok érdek csap össze ahhoz, hogy egy szavazás döntsön. Ha a politikai akarat megvan arra, hogy a helyzetet rendezzük, akkor rendezhető, nem is kérdés.
Ha viszont – liberális javaslatra – Magyarország felteszi a kezét, és nem harcol minden erejével a migrációs dokumentum átalakítása ellen, akkor sikerült a terv, Budapest magára húzta az egész világot, s minden érintett fórumon az orra alá lehet dörgölni, hogy az emberiség kifejezett közös akaratával áll szemben. Valóban ennyire kicsinyes és rövidlátó ez a politikai közösség hazánkban, hogy a szimbolikus döntés mögött nem látják a valódi akaratot?
Persze az is lehet, hogy látják, és tisztában vannak azzal, hogy a felelős politika azt követeli meg, hogy Magyarország küzdjön.
De ahogy mondani szokás, van az a pénz.