Nem kicsit, és nem nagyon győztek tehát, hanem sehogyan sem. Ha pedig megnézzük az előző népszavazások részvételi arányait, valójában az a helyzet, hogy szinte semmi eredménye nem volt az ellenzéki bojkottnak, hiszen majdnem annyian elmentek most, mint például az uniós csatlakozásunkról szóló népszavazásra, s számszerűen többen voksoltak a nemre, mint az EU-ra 2003-ban.
Ettől még senki sem gondolja komolyan, hogy az EU-hoz való csatlakozásunk a nép ellenében történt. A népszavazások és a választások már csak ilyenek, vannak, akiket érdekel az ország sorsa, vannak, akiket kevésbé. Ráadásul akkor is rosszul jár az ellenzék, ha egyértelműen Orbán Viktorra és a kormányra hegyezi ki ezt az eredményt, mondván, róluk szólt valójában ez a választás, hiszen soha ennyi szavazatot Magyarországon nem kapott egy párt sem.
Eszerint tehát a magyar miniszterelnöknek ma 3,2 millió támogatója van, csaknem egymillióval több, mint 2014-ben. Azt hiszem, a 2018-as választásokon nem kicsit lenne a Fidesz elégedett ennyi szavazóval. Ha már valakik, akkor az ellenzékből csupán a liberálisok és a kétfarkúak örvendhetnek. Előbbiek azért, mert az eddig mérhetetlenül kicsi Fodor-párt a szavazók majdnem két százalékát meggyőzte az igenekről, utóbbiak pedig magukénak zsebelik be a több mint hatszázaléknyi érvénytelen voksot.
Ez a jelen állás szerint közel 44 százalékos részvétel természetesen nem győzelem a kormány számára sem, mégis csak jobban mutatott volna itthon is és külföldön is, különösen Brüsszelben, ha egy jogilag is érvényes és eredményes népszavazás felhatalmazásával tárgyalhat Orbán Viktor az unió vezetőivel. De azért 3,2 millió ember egyöntetű véleményét nem lehet nem figyelembe venni sem idehaza, sem máshol a világban.
Mert azért a nemek elsöprő többségbe kerültek. Soha ennyire egyöntetű eredmény nem született még hazánkban megtartott referendumon, az érvényesen szavazók 98 százaléka állt ki a kormány álláspontja mellett, s minden bizonnyal hasonló arányban gondolják így azok között is, akik most bármilyen okból kifolyólag nem akartak részt venni ebben a szavazásban.
A kormánynak tehát kötelessége ezzel a kérdéssel foglalkozni, de hogy milyen közjogi következményei lesznek ennek az eredménynek, azt ma még nem tudhatjuk. Az biztos, hogy a parlamentnek így is lehetősége lesz meghatározni Magyarország migrációs politikáját, s olyan törvényeket hozni, akár alkotmánymódosítással is, amelyek megvédik határainkat, kultúránkat és eddigi életünket.
A népszavazás tehát nem hozott megváltást, a vita nem zárult le, s nyilván még hosszú ideig erről a kérdésről szól majd a hazai és az uniós közélet is. A magyar kormányfő pedig, a hamuba sült pogácsa mellett a tarisznyájában tudhatja azt a több mint hárommillió magyar embert is, akik nemmel szavaztak vasárnap, s ezzel az óriási erővel indulhat el talán már ezen a héten Brüsszelbe.
Nincsenek kétségeim, hogy az unió egynémely vezetője semmibe veszi majd hárommillió magyar akaratát. Eddig sem különösebben érdekelte őket ez. De afelől se legyenek kétségeink, hogy ez a kormány, s ez az ebben az ügyben létrejött politikai közösség mindent megtesz az érvénytelen népszavazás ellenére is, hogy megvédjék a magyar embereket. Azokat is, akik bármilyen okból is, de most nem hallatták a hangjukat.