A hír annyira kézenfekvő, hogy szinte már nem is hír: újraválasztották Áder János köztársasági elnököt. És milyen jól tették, már azok a képviselők, akik egyáltalán hajlandók voltak eleget tenni ebbéli kötelességüknek, és nem az üléstermen kívül bohóckodtak a Parlamentben. Mert vagyunk ebben az országban közel hárommillióan, akik megnyugvással vettük tudomásul, hogy az eseményt kísérő megannyi mellékzönge ellenére a dolgok a maguk természetes rendje szerint zajlanak végre hazánkban.
Az ellenzék – szokásához híven – azonnal ricsajozni kezdett, mert a rendelkezésre álló tizenöt percben Áder János nem arról beszélt a szavazás előtt, amiről szerintük kellett volna, hanem államfőhöz méltó módon az életünk központi kérdésévé emelt teljesítményről, közös értékeinkről, a jövő generációk iránt érzett felelősségről osztotta meg gondolatait. Nem átallott a szerb–magyar megbékélésről, környezetvédelemről szót ejteni, holott a szocialisták szerint felhozhatta volna azt is, hogy a fél ország éhezik, ami természetesen szemenszedett hazugság, még akkor is, ha a balliberális kormányok mindent megtettek ennek érdekében 2010 előtt.
A hisztérikus politizálás hívei akkor kezdték igazán elemükben érezni magukat, amikor a balhévezérelt rezsimsöprők jelöltje, Majtényi László emelkedett szólásra, és az egyik nagyon független hírportál szerint mindjárt két durva gyomrost is bevitt a Fidesznek, bemutatva ezzel, mit értsünk azalatt, hogy ő szolgálni és nem kifejezni akarja a nemzet egységét. Szerencsére a már említett közel hárommillió embernek nem kell elszenvednie ezt a szolgálatot, ami George Soros pénzén azonos méltóságot követel a hazánkat elfoglalni akaróknak és a hazát megvédeni szándékozóknak. Ami monomániás következetességgel szülőföldjéről elűzött menekültnek tekint minden migránst, szemellenzőjével kizárva látóteréből a szociális juttatásokkal visszaélő szerencselovagoktól kezdve a kiképzett terroristákig minden illegális határsértőt.
Nem kell elképedve végignéznünk, amint olyan valaki állítja nekünk helyre az ő köztársaságát, aki kortesbeszédében úgy mondja fel gátlás nélkül az osztódással szaporodott ellenzéki pártok hazaáruló feljelentéseinek minden hamis vádját, mintha maga írta volna őket. Nem kell találgatnunk, honnan van bőr a képén megfélemlítésről, elnyomásról, a szólás és a sajtó szabadságának elcsenéséről papolni, amikor unásig ismert téveszméit évek óta terjesztheti idehaza és szerte a világban. Még ő idézte cinikusan Machiavellit, az ellenséget kereső fejedelem példáján keresztül terelve egy táborba az összes Orbán-fóbiást a kegyvesztett oligarchától Soroson át a gyűlölködésre fogékony választópolgárokig! Értjük persze a példázatot, nyilván nem kell annak ellenséget keresnie, aki már régen rátalált, akinek ott a miniszterelnök, birkáknak, káposztafejeknek, agymosott zombiknak tartott támogatóival együtt.
Ennyit a megosztottság felszámolásának hőn áhított vágyáról! Nem akarta a volt ombudsman, mégis kifejezőre sikerült hát annak ábrázolása, mit is gondol ő nemzeti egységről. Majtényi Lászlónak nagy-nagy szerencsénkre esélye sem volt arra, hogy labdába rúgjon Áder János mellett. No, nem is azért vállalta a jelölést, mert lett volna halvány lila fogalma is arról, hogyan lehetne minimális egységet teremteni akár egyetlen nemzeti sorskérdés tekintetében is. Csak ennyi volt a célja, bevinni a gyomrosokat, amit lelkes pártkatonák és rettenetesen elnyomott sajtóhiénák csámcsoghatnak pépessé az elkövetkező napokban. Fék akart lenni, szerencsére időben befékeztek neki.
Amúgy minden megy tovább a dolgok természetes rendje szerint.