A gyarmati politika most bosszulja meg magát igazán. Mi más is juthatna eszünkbe akkor, amikor két, egymást követően napvilágot látott jelentés – először az amerikai Pew kutatóintézeté, majd az ENSZ élelmezési világprogramjáé – is arról szól, hogy a kevés munkalehetőség, az alacsony bérek, a politikai bizonytalanság, a modern kori rabszolgaság és a dzsihadista szervezetek térnyerése miatt afrikaiak milliói indulnának nemsokára útnak Európába.
Ennek a hírnek persze vannak, akik örülnek: álomvilágban élő civil szervezetek, szavazatokra vadászó liberális politikusok, tenyerüket dörzsölő embercsempészek, elhízott drogbárók, szexrabszolga-hálózatok vezetői. (És valamilyen furcsa, perverz oknál fogva maga az ENSZ és annak főtitkára is, de ennek okait most ne firtassuk.) Mind-mind alig várják, hogy újabb támogatókat, ügyfeleket, munkavállalókat köszönthessenek kontinensünk bejáratánál.
Európa többsége azonban – pontosabban a józanul gondolkodók, illetve az elmúlt években kijózanodottak – már kevésbé lelkes a bevándorlók újabb áradatáról szóló beszámolók hallatán. Ők ugyanis nem a pénzszerzési lehetőségeket mérlegelik, hanem a beilleszkedési nehézségekre, a kultúrák összeférhetetlenségére, a kudarcot vallott multikulturális modellre, a közelmúlt terrortámadásaira, eddigi békés, nyugodt életük felborulására gondolnak.
Átkozhatják mindezért a gyarmattartókat, akik először rabszolgasorba hajtották és kifosztották Afrika népeit, majd a bűntudattól vezérelve megnyitották előttük Európa kapuit. Az újabb, sokkal nagyobb méretű modern kori népvándorlásnak pedig az Egyesült Államok hathatós segítségével végrehajtott „demokráciaexport” a legfőbb mozgatórugója: a stabil országokat szétszabdalt államok, anarchiák és iszlamista vérengzés váltotta fel (lásd: Afganisztán, Irak, Líbia, Szíria). Az egykori zsarnokok pedig egy csapásra váltak barátból ellenséggé (lásd: Szaddám, Kadhafi).
A gyenge, bukott államok polgárainak küldött meghívólevél, a Willkommenskultur és a „Wir schaffen das-mentalitás” persze nem orvosolta a bajokat a migrációs válság kellős közepén, nem állította meg az Európába irányuló tömeges migrációt. Az egykori gyarmattartók ezért mostanában a régen bevált recepttel, a fejlesztési pénzek megsokszorozásával próbálnak új életet lehelni Afrikába, helyben tartani a fiatalokat. Igen, mert Mali vagy Csád hadurai biztosan a gazdaság felvirágoztatására és az emberi jogi helyzet javítására fogják költeni az eurómilliárdokat.
Az újabb migrációs válságra figyelmeztető két jelentés rávilágít arra, hogy Afrika és a Közel-Kelet keserves helyzete nem fog egyhamar megváltozni. Ennek elsődleges oka az óriási népszaporulat és a klímaváltozás, de a gazdasági kilátástalanság, az iszlamista szervezetek térnyerése, illetve az állandósuló fegyveres konfliktusok is szerepet játszanak abban, hogy az emberek végül megelégelik a sorsukat, és a boldogabb jövő reményében, életük kockáztatása árán is megteszik a hosszú utat Európába, ahol egyáltalán nem biztos, hogy szebb élet vár rájuk.
A gyarmati politika tehát lassan megbosszulja magát, és ennek sajnos mi, magyarok is az áldozatai lehetünk. Nem segít a helyzetünkön az egykori gyarmatosok ötlettelensége, cselekvőképtelensége és kvótamániája. Úgy tűnik, nem tanultak a múlt hibáiból. Pedig a recept nagyon egyszerű.
Egyrészt politikai és gazdasági stabilitást kell biztosítani a közvetlen környezetünkben, elsősorban a nyugat-balkáni térségben, másrészt hermetikusan le kell zárni a külső határokat. Mindez csak rajtunk múlik. Ne az embercsempészek és a hadurak határozzák meg a jövőnket.
