Az új pénzügyminiszter riadalmat kelthet, ezért kell tekintélyes politikai személyiségnek betöltenie ezt a tisztséget – mondta a magyar köztársasági elnök, elutasítva a választásokon győztes szivárvány koalíció, a Jobbik, az MSZP, a DK, az LMP és a törpepártok közös pénzügyminiszter-jelöltjét.
Az államfő aggodalmát fejtette ki amiatt, hogy az adóemelések, az eddigi költségvetési szigor lazítása, a családtámogatási rendszer lebontása és az euróövezethez való csatlakozásunk visszavetné az eddigi erőteljes növekedést, Magyarország pedig elvesztené azt a képességét, hogy önálló gazdaságpolitikát gyakoroljon. Szerinte előre hozott választásokra van szükség, amelyek megtartásáig a Magyar Nemzeti Bank közgazdásza által vezetett szakértői kormány fogja irányítani Magyarországot.
A köztársasági elnök bejelentésére reagálva azonnal tüntetést hirdetett meg az Egymillióan a magyar sajtószabadságért Facebook-csoport, a demokrácia megcsúfolásával vádolva meg az államfőt. A kormánykoalícióval szemben emelt vétó a nemzetközi politikában is hullámokat vetett.
Az Európai Bizottság vezetője a köztársasági elnök lemondását és a Fidesznek az Európai Néppártból való kizárását követelte. A luxemburgi külügyminiszter szerint a magyar köztársasági elnök kiírta magát a demokráciából, a Fidesz a történelem szemétdombjára való. A Jobbik leendő kormányfőjének elsőként gratuláló francia államfő támogatásáról biztosította a magyar népet, amelynek akaratát semmibe vette magyar kollégája.
Az amerikai külügyminisztérium helyettes államtitkára a fékek és ellensúlyok betartására szólította fel a jobboldali magyar ellenzéket, és az antiszemitizmus elterjedésének veszélyére hívta fel a figyelmet.
Mindez természetesen egy erősen túlzó, fiktív eseményláncolat, amellyel azt próbáljuk érzékeltetni, mi történt volna, ha a jelenlegi olasz politikai válság Magyarországon, a fenti erőviszonyok esetén játszódott volna le.
Ami ugyanis Olaszországban a napokban történik, azt egész Európának illene felháborodással fogadnia. A stabil parlamenti többséggel rendelkező pártok kormányalakítási szándékát megvétózta az államfő, a nyugati sajtóban mégis azt olvasni: győzött a demokrácia, legyőzték a populistákat, a bölcs államfő megvédte országát attól a kártékony gazdaságpolitikától, amely a lejtőre és a csődbe küldte volna Olaszországot.
Luigi Di Maio, a márciusi választásokon győztes Öt Csillag Mozgalom vezetője helyesen állapította meg: „felesleges választani, ha utána a hitelminősítők döntenek a kormányról”.
Sergio Mattarella államfő ugyanis a tőzsdék, a bankok és a nyugati partnerek reakcióját fontosabbnak tartotta a választópolgárok akaratánál. Az olasz politikai rendszer természetesen széles mozgásteret biztosít az államfőnek, Mattarella teljesen jogszerűen járt el. Mégis felmerül a kérdés: mi értelme volt ennek a hercehurcának, ha a végén, az újabb választások után még erősebbé válnak az euroszkeptikus és nacionalista erők? A felmérések ugyanis ennek az eshetőségére utalnak.
A hitelminősítők és a nyugat-európai kormányok nyugodtan megvárhatták volna a populistának bélyegzett római kormány első lépéseit, mielőtt elhamarkodottan ítéletet mondtak volna felette. Hiszen, ki tudja, megismétlődhetett volna még az is, ami Görögországban történt: a rettegett, megszorításellenes programot hirdető, akkoriban még szélsőbaloldalinak titulált Sziriza végül végrehajtotta a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Központi Bank akaratát, a megszorításokra épülő politikáját.
Amikor azonban a bankok, vállalatok és milliárdosok érdekeinek megsértéséről van szó, a brüsszeli, berlini és washingtoni kettős mérce nem ismer kegyelmet.